4. Fenyves Akadémia Siófok

Július 4. és 7. között immár 4. alkalommal rendeztük meg a siófoki Fenyves Akadémiát, Simon M. Veronika művészeti vezetésével és az én szervezésemmel. A rendezvényt idén is nagy örömmel vártuk, és mivel a Covid-helyzet miatt több módosítás is történt, izgultunk is nagyon, hogy egyáltalán meg tudjuk-e tartani. Először időpontot módosítottunk, aztán helyszínt is, végül a siófoki Hotel Yacht-ban kaptunk lehetőséget és a szálloda részéről maximális támogatást. Csodás környezetben tarthattuk meg az Akadémiát, közel 50 festőtárs részvételével.

Az Akadémia vezetője, Simon M. Veronika meghirdetett egy önarckép portré versenyt, amire mindenki otthon készült fel, és hozta magával a nevezni kívánt portréját. Mellé kellett tennünk a saját fotónkat is, ami alapján a képet megfestettük. Én, bár nagyon szeretem a klasszikus portrét, de most az új kedvenc Feininger technikával festettem meg az önarcképemet, pont azért, hogy kitűnjön a sorból. Úgy látom, ez másoknak is bejön, mert megosztott első díjat kapott a festményem, Hubert Tiborral közösen lettünk első helyezettek! Hála és köszönet a festményemre szavazóknak, nagy örömet szereztek nekem, és egyben megerősítést, hogy a klasszikust a modernnel ötvözni nem csak nekem tetszik!

A Fenyves Akadémiát szeretnénk jövőre is megrendezni, az időpont és a helyszín még szervezés alatt. Jövőre, veletek, lehet, hogy új helyszínen, de ismét együtt festünk!

 

Please follow and like us:
Pin Share
Instagram