Legújabb képeim
Gondolatok a festészetről, azaz művészi hitvallás:
Érdekes dolog a festészet. A festő a képeivel egy olyan intim szférába engedi a látogatót bepillantani, amit másképp nem tudna érzékeltetni. A lelkét mutatja meg, és ehhez sokszor igen nagy bátorság kell. De mégis van valami erős késztetés, hogy akkor is tegyem ki a lelkemet és engedjem látni, ha néha kicsit félek is ettől.
A festészetem először csak hobbynak indult, de már mára már szenvedéllyé vált. Mindig kerestem azt a pluszt, ami megfűszerezi az életet, ami a hétköznapok világából egy másik világra nyit ajtót és a festéssel ezt megtaláltam. Az alkotásban örömömet lelem és rendkívüli módon élvezem azt a szabadságot, amit egy kép létrehozása közben élek meg. Új dolgot teremtek, és a teremtésnél nincs semmi, ami csodálatosabb.
Szentpéteri Tóth Márta

A Mesterem ajánlása:
“Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz. Ezt a mondatot Pál írta a Filippibelieknek, de Jézus is hasonlóan beszélt a tanítványaihoz: Kövessetek engem.
Márti, a tanítványom már a megismerkedésünk kezdetén megfigyelte mit beszélek, mit cselekszem, és igyekezett engem követni. A festészet iránti vágy és a tehetsége – amelyet Isten Mártiba helyezett – arra vezeti, hogy egyre több technikát tanuljon meg a festészetben. Tanulmányainak köszönhetően a klasszikus és a modern festészetben egyaránt mesteri szintre jutott és ezt az alkotásai is tükrözik.…
Ahogy egyre jobban megismertem, rájöttem, hogy nemcsak tehetséges festő, hanem nagyszerű ember is. Ahol segíteni kellett, ott elsőként jelentkezett. A művészeti pálya nem egyszerű, de csodálatos! Ezért az útért érdemes áldozni időt és energiát. Márti ezen az úton halad és még bármit elérhet, hiszen Isten vele van.
Szeretettel ajánlom művészetét, mert érdemes arra, hogy mindenki gyönyörködjön benne.”
Simon M. Veronika festőművész
Szépség harcosa
Alkotáshoz lendül az ecset,
útjára indul a szépség.
Körökbe szédülő színek,
színekbe szédülő álmok,
felsejlő teremtésmítosz;…
– hallani vélsz egy szimfóniát –
megalkotott ember és világ,
a szépség harcosa küzd,
feltör egy sejtbuborék,
benne apró magzat lapul
– születés előtt az idő–,
harsány vagy pasztell-harmóniában,
fájdalommá, érzéssé alakul.
És testé lesz a nő, élethordozó
ősi ösztönnel, csupasz bájjal,
szellem és anyag együttese,
létezés bölcső-óceánja;
mindaz, amiért kegyelmében
megteremtett minket az Isten,
aki most kitekint rátok
képkeretek ablakából:
íme, bennem az ember,
s benne én, a pantokrátor*!
Szakáli Anna költő – a kiállításom ihletésére született vers
* mindenható

Galéria
Válogatás a festményeimből, grafikáimból,
folyamatosan frissülő képekkel.
Blog
Bepillantás a művészi létbe, művészi napló.
2023. november 16. – Siófoki Városi Könyvtár
A Csodák tava csoportos kiállításunk 6 állomása Siófok, tegnap este tartottuk a megnyitóját. Az hangulatról a Sólya zenekar gondoskodott, fantasztikus előadást hallottunk, és az igazi ritkaságnak számító népi hangszert, a kecskedudát is élőben hallhattuk. Balatoni...
Szegedi Városi Könyvtár, 2023. október 18.
A Magyar Festészet napján nyílt meg a kiállításunk Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban.Nagyon jó hangulatú rendezvény volt, a modellek, akik a szegedi művészeti iskola textil szakos diákjai, szenzációsak voltak és lelkesen mutatták be a ruhákat. A...
Kendlimajor, 2023. október 13-15.
Ezen a hétvégén Zala megye festői vidékén, Kendlimajorban töltöttem néhány napot. Már másodszor vettem részt Ludvig Zoltán festőművész kurzusán, és ismét sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodtam. Az idő szinte repült, mivel több festményt is alkottam ezen a rövid...